Az élet egy végtelen körforgás. Minden változik. A táj, az emberek. Senki és semmi sem marad olyan, mint amilyennek egyszer megismertük. Valakit a szükség változtat meg, valakit a vele történt dolgok. Valaki csak alkalmazkodik a környezetéhez, valakit pont a környezete tesz tönkre. Egyes emberek jó irányba, mások rossz irányba változnak, és kifordulnak önmagukból. Vannak helyzetek, amikor a kedves emberekből kiöljük a kedvességet. Gondolkozzunk csak el rajta, hány ember áll fel a buszon, vagy vonaton, hogy átadja a helyét? Vagy ha nagy csomaggal utazunk, hányan kérdezik meg tőlünk, hogy segíthetnek-e felvinni a vonatra, vagy buszra? Tapasztalataim szerint nem sokan. S mind ez miért? Mert ha segítenek, nem köszönik meg. Vagy ha meg is köszönik, foghegyről, éppen csak odavetik úgy, hogy jóformán meg se hallja az ember. Sokszor előfordul, hogy ha segíteni akarunk, még mi járunk rosszul. Egy embert megvertek, csak azért mert odament egy fiatalhoz, aki egy padon aludt és meg szerette volna nézni, hogy véletlenül nem rosszul van-e. Az állomásokon belekötnek az emberbe, ha udvariasan közli, hogy nem tud pénzt adni. Nem tudom, hogy hova tartunk, de egy biztos, ha így megy tovább, kiöljük az emberekből a kedvességet, szeretetet, és a segítőkészséget. Vannak szülők, akik a gyerekeiknek nem azt tanítják, hogy udvariasak legyenek, és ha bemennek valahova, akkor köszönjenek, vagy ha nincs hely, akkor átadják a sajátjukat az idősebbeknek, hogy az ülésre leüljenek, és nem pedig sáros cipővel ugráljanak rajta. Nem egy ilyet láttam már, és a szülők ahelyett, hogy rájuk szóltak volna, csak nevettek, vagy nekiálltak könyörögni, hogy hagyják abba. Kérdem én, ennyire nem szeretjük embertársainkat, ennyire nem vagyunk rájuk tekintettel? Én úgy gondolom, hogy egy kicsit odafigyelhetnénk egymásra. Mit várunk a gyerekektől, ha mi magunk sem szeretjük egymást? Mit várunk tőlük, ha mi felnőttek is sokszor elmenekülünk a problémák elől? Úgy gondolom, hogy a kapcsolatokban nem az megoldás, hogy kimondjuk „VÉGE”, ha van egy kis probléma, pláne, ha meg lehet oldani. Mindenkinek azt tudom csak tanácsolni, hogy ha van olyan ember, akit szeret, akkor mondja neki néha, ne vegyük természetesnek, hogy a másik fél tudja, mert néha jólesik. Megerősítheti a kapcsolatokat, nem fáradunk bele. Persze túlzásokba sem szabad esni, mert egy idő után természetessé válik ez a szó, és nem lesz jelentése, sőt inkább hazugnak fog hallatszani.
Összegezve a zavaros mondanivalóimat csak annyit tudok mondani, hogy legyünk toleránsak, szeressük egymást, és a gyerekeket a jóra tanítsuk, mutassunk nekik jó példát, mert ők a felnőttektől tanulnak, a mi szokásainkat veszik át.