Mikor megismertelek, nem gondoltam volna, hogy így lesz… vártam a percet, hogy megszólíts, és ha csak keveset is, de beszélni tudjunk… vegyes érzelmek kavarogtak bennem, egyszer boldog voltam, mert azt hittem Te is így érzel, majd rá nemsokára teljesen el voltam keseredve… nem tudtam mi tévő legyek… padlón voltam, s csak reménykedtem… reménykedtem, hogy talán számodra sem vagyok teljesen közömbös… vártam a percet, hogy ezt elmond, aztán mikor legközelebb találkoztunk, a szemembe mosolyogtál, és azt mondtad: velem szeretnél lenni, egy világ fordult meg velem… álmomban sem gondoltam volna, hogy amiről hetekig csak ábrándoztam, most valóra válik… pedig igaz volt… ott álltál előttem, s csak mosolyogtál rám, vártad a válaszom… majd egyszer csak átöleltél, s annyit suttogtál: SZERETLEK… én pedig nem tudtam mit mondjak, csak álltam ölelő karjaid között, és sírni tudtam volna a boldogságtól… majd lassan elengedtél s én csak mosolyogva annyit mondtam: én is szeretlek… ÖRÖKKÉ…